Hlavná stránka - Főoldal

  • Újdonságok

        • Puskás Akadémia Pancho Aréna és az „etyeki Hollywood”

          2025. október 17-én tanulmányi kiránduláson jártunk Magyarországon. Fő úticélunk a felcsúti Puskás Akadémia és Pancho Aréna voltak, melyeket a klub jóvoltából – Rák Norbert szülő közreműködésével – díjmentesen tekinthettek meg tanulóink. A tárlatvezetéssel bemutatott felfedező séta során diákjaink betekintést nyerhettek a klub és a hozzá tartozó kollégium működésébe, helyet foglalhattak az aréna VIP szektorának székein, „megsimogathatták” a pálya gyepét, megtekinthették a sajtótermet, az öltözőket stb. A kiállítás során rengeteg Puskás Ferenc életét bemutató ereklyét is szemügyre vehettek. Nem mellesleg, a klub néhány válogatott játékosával, többek közt Lukács Dániellel is találkozhattunk. Ezt követően megebédeltünk egy szép helyen, majd a játszótér és egy kis kosárlabdázás után az etyeki stúdiók, vagyis a Korda Filmpark felé vettük az irányt. A „magyar Hollywood“-ként is ismert helyen

        • PÁLYAVÁLASZTÁSI HÉT

          Tisztelt Szülők!

          Iskolánk az idei tanévben is meghirdeti a Pályaválasztási Hetet:

          2025. október 23., csütörtöktől

          2025. október 29., szerdáig

          A bejelentkező iskolák ezeken a napokon 10:45-től 13:15-ig találkozhatnak a kilencedikesekkel.

          A Pályaválasztási Hét célja, hogy továbbtanulni vágyó tanulóink ismerkedjenek a középiskolákkal, képzési formáikkal, az iskolák nyújtotta közösségi programok lehetőségeivel.

      • PÁLYAVÁLASZTÁSI HÉT
        • RÖVIDÍTETT NAP

          Tisztelt Szülők!

          Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy iskolánkban folytatódik a „21. század iskolája – Változások az alapfokú képzésben” elnevezésű innovációs tanfolyam a pedagógusok számára.

          A képzés miatt 2025. október 21-én (kedden) az órák rövidített formában kerülnek megtartásra. A napközis foglalkozások azonban a megszokott rendben zajlanak.

        • Mezei terepfutó bajnokság – Garamkálna

          2019 után rendezték meg ismét az iskolák mezei terepfutó bajnokságának járási fordulóját Garamkálnán, ahol 3 kilométeres versenytáv várt a résztvevőkre. Iskolánkat Cserba Zsolt (IX.B), Kotrus Gábor (VIII.) és Rák Norbert (VIII.) képviselte. Legjobb eredményünket Rák Norbert érte el, aki 70 induló között a kiemelkedő 7. helyen végzett. Gratulálunk!

  • Partnerek, támogatók

    Köszönjük partnereinknek az együttműködést
    • {#1508} 1
    • {#1508} 2
    • {#1508} 3
    • {#1508} 4
    • Kapcsolatok

      • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Komenského 1, Želiezovce - Zselíz
      • 0910 522 205, +421 x 367711124
      • Riaditeľstvo - Igazgatóság: 0903 532 850
        Sekretariát - Titkárság: 0910 522 205, +421 x 367711124
        Jedáleň - Étterem: 0918 130 833, 0902 160 260
      • Komenského 1
        937 01 Želiezovce
        Slovakia
      • Ing. Anikó Máté
      • Mgr. Zuzana Sokolová
  • Fényképalbum

    • semmi megjeleníthető adatok